Köszönjük Szandi & Feri beszámolóját!?
2019.04.15.
Karibtól a Balti-tengerig
2019.08.30.

Fogadjátok szeretettel, olvassátok figyelemmel Andi történetét, aki több szerződése után is lelkesen mesél nekünk AIDA-s élményeiről. 🙂

“Már három szerződésen vagyok túl, mindig is ki akartam próbálni az “opening team”-et, és sikerült is. Az előző szerződésemen megnyitottuk a Novát 🙂


Októberben szálltam fel a hajóra, de amikor felszálltam meglepődtem, még nem teljesen alakultak ki a helyek a hajón, még nem igazán lehetett át látni, hogy mi hogyan is lesz ebből..
A már ott lévő kollégák nagyon aranyosak voltak, buszokkal érkeztünk a hajóhoz és ők nagyon vártak minket, táblákkal és mindenfélével készültek nekünk. Nagyon jó érzés volt megérkezni, és látni a sok egymáshoz rohanó és ölelgető embereket, én is találkoztam persze olyan ismerőssel akiről nem tudtam, hogy ott lesz 🙂

Egyik magyar kollégám már várt rám, ő már szeptemberben felszállt, körbevezetett, megmutatta a kabinomat és az elsőre a fontos helyeket. Mondta, hogy ne úgy jegyezzem meg a dolgokat, hogy a piros szőnyegnél balra, mert az a piros szőnyeg nem biztos hogy holnap még ott lesz 😀 Sok tájékozódási pont nem volt elsőre, de persze pár nap után már nem volt baj ezzel 😀
Ezután megismerkedtem a többi magyar kollégával is a hajón, nagyon jó kis társaság jött össze 🙂



Az első utasok decemberben jöttek. Már-már fura volt, hogy vendégek jönnek 😀 Mindenki nagyon izgult, hogy megnyitjuk a hajót 🙂
Azonban még december előtt, mikor már kész lett a hajó, de vendégek még nem voltak, volt lehetőségünk kipróbálni éttermeket például. Ez mindenkinek jó volt, a személyzet azon része aki ott dolgozott kipróbálhatta magát és az új munkakörnyezetet, a személyzet másik része pedig nyilván élvezte, hogy kipróbálhatta 😀 Ez így volt a bárokkal is, tesztelték a színházat..mindent 🙂


Nagyon élveztem az opening team-et, jó volt részése lenni a hajó elkészülésének, látni ahogy a szemünk előtt fejezik be. Ez a szerződés teljesen más volt, nagyon jó, nagyon érdekes és nagyon új 😀 Erről a hajóról volt eddig talán a legnehezebb hazajönni. Ezen a szerződésen még jobban összekovácsolódtunk az opening team végett, ami nagyon jó volt, teljesen más volt így a hajón lenni és együtt lenni, nagyon örülök, hogy ezt is megtapasztalhattam 🙂 Sok új barátot szereztem, és nagyon jó csapat volt 🙂


Aki gondolkozik a hajós életen, annak csak ajánlani tudom személy szerint.
Néha nehéz elindulni itthonról, de én nagyon örülök, hogy belevágtam 🙂 Azonban sokszor nehéz hazajönni is, és otthagyni az ottani barátokat a hajón.
Most hogy itthon voltam, a barátokkal szerveztünk Rómába egy hosszú hétvégés kirándulást, és láttam, hogy utolsó nap Róma mellett lesz a Nova, és megleptem őket a hajón 🙂 Nagyon jó volt újra látni a barátokat, kollégákat akik még ott voltak 🙂


Na és a “még egy szerződés és abbahagyom” kijelentés…a hajós társaim tudják, hogy ez mit jelent..
(én is ezt mondtam az első szerződésem után, egy hét múlva indulok a negyedikre 😉 ) “

Andrea