A-ROSA Mia: Ahol az álmok valósággá válnak

Karibtól a Balti-tengerig
2019.08.30.
Pipálj a bakancslistádon
2019.09.24.

Fogadjátok szeretettel hajósunk, Biró Zsanett beszámolóját. Zsanett ügynökségünkön keresztül helyezkedett el folyami hajón, és megtalálta a számára tökéletes munkát! Kívánjuk, hogy Te is találd meg álmaid munkáját!

„2019 év elején úgy döntöttem, hogy ideje munkahelyet váltanom, mert az ülőmunka – nevezetesen a call center – nem nekem való. Túl sok stresszel járt és egyre jobban kiégtem a munkát tekintve. Minden reggel úgy mentem be dolgozni, hogy “Na csak ezt a napot éljem túl.” Nekiálltam a munkakeresésnek, de mindenki tudja, hogy ez Magyarországon nem olyan egyszerű.

Nyáron eszembe jutott, hogy tavaly a Crew Agency által jutottam ki az A-ROSA hajótársasághoz és az a munka (bárhogy is hangzik) boldoggá tett. Felvettem a kapcsolatot egy ismerőssel, majd pár hét intézkedés után már meg is kaptam a repjegyemet Kölnbe. Hét napot töltöttem a Rajnán a Flora nevű hajón, amit nagyon megszerettem.

 

 

Az a típusú ember vagyok, aki nagyon nehezen vált, ha megszokik valamit, így eléggé negatívan álltam hozzá, hogy a cég áthelyezett a Dunára.

Amikor megérkeztem a hotel manager asszony nagyon kedvesen fogadott, annak ellenére is, hogy látta mennyire nem akarok itt lenni. Az első este az étteremben teljes káosz volt számomra, mivel minden új volt, semmit se találtam. A vacsora után leült velem a közvetlen főnököm beszélgetni és közölte, hogy szezon végéig ez a hajó lesz az otthonom. Nem túlzok ha azt mondom, majdnem sírva fakadtam – de akkor még nem az örömtől. Megkért, hogy adjak egy esélyt a csapatnak és a hajónak… egy hetet. Ha utána se tetszik, áthelyeztet máshova. Szerintem ez elég korrekt hozzáállás, így rábólintottam.

Az első sokk után élvezettel vetettem bele magam a sok új tanulnivalóba – mert igen, tanulni itt is lehet, sőt kell is, ha az ember vinni szeretné valamire. Három nap után óriási mosollyal az arcomon közöltem az étteremvezetővel, hogy maradni szeretnék.

Az éttermi csapat csak férfiakból áll, így egyedüli nőként úgy védenek engem, mint egy kis hercegnőt. Persze mint mindenhol, itt is vannak néha erőfitogtatások, de szerintem ez normális dolog.

De hogy nehogy azt higgye valaki, hogy túlzok, nézzük meg a pozitív és negatív oldalát is a dolognak.

 

 

Élet a hajón – pozitív oldal

Semmire nem kell költeni (saját kozmetikai szerekre igen), hiszen étkezés naponta háromszor biztosított, de ezen felül ha valaki enni szeretne, mindig van valami a mi részünkre is. A szállás adott, hiszen a hajón élünk. (Kétszemélyes kabinok… némelyik hajón ezek nagyobb kabinok, másik hajókon kisebbek… de tulajdonképpen ide inkább csak aludni megy be az ember úgyis.)

A csapat lesz az ember második családja – amennyiben jó csapat. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy igenis alkalmazkodni kell és nyitni a többiek felé.

Ingyen bejárhatod a világ egy részét (folyami hajón nyilván ez kisebb szelet, de mégis fantasztikus lehetőség), megismerhetsz új embereket, városokat. Én személy szerint így jutottam el Párizsba is, Romániába, Bulgáriába, Szerbiába, Belgiumba, Hollandiába…. mindegyik hely gyönyörű és azért az a pár óra is csodálatos tud lenni, amit a hajón kívül tölt az ember az adott városban.

A fizetésedhez nem nagyon kell hozzányúlni, mert ha kedves vagy és látják rajtad hogy nem a pénz miatt vagy kedves, annyi borravalót összeszedsz, hogy abból egy nagyobb bevásárlást is simán megejthetsz… vagy egy görbe estét a fiúkkal.

Van hogy egy adott városban éjszakázik a hajó, akkor ki lehet menni kicsit kiengedni a gőzt, persze ezt nem árt okosan csinálni, hiszen másnap munka van.

 

 

Élet a hajón – negatív oldal

A szabadidőd lecsökken és szinte minden egyes nap dolgozni fogsz. Ezzel számolni kell és nem szabad olyan tévhitbe ringatni magad, hogy neked majd heti kettő szabadnapod lesz. Örülni kell a havi egy-két szabadnapnak is, amennyiben megkapod. Viszont az messzemenőleg badarság, hogy 15 órákat kell dolgozni. Nálunk a napi óraszám olyan 9-11 között mozog. (Persze ez függ hajótól és hajótársaságtól is)

A vendégek hol ilyenek, hol olyanok… és jó ha felkészül rá az ember lelkileg, hogy bár a fejére öntenéd a csettintve megrendelt sörét, te mégis egy négy csillagos hajón dolgozol és nem teheted meg. Én ilyenkor szoktam a legédesebb mosollyal a számon letenni a rendelt italt és ezekkel az emberekkel mindig csöpögősen kedves vagyok. Még egy jó tipp… a tányérlerakóhelyre menj be két percre (addig nem dől össze a világ) és igyál pár korty hideg vizet!

 

Személyes megfigyelés még:

Nagyon fontos a magnéziumbevitel…én állandóan elfelejtem és az éjjel megint arra ébredtem, hogy begörcsölt a lábam. Szóval MAGNÉZIUM!!!

Az állandó talpaláshoz két hét után hozzá lehet szokni, szóval ez nem gond. Ha valaki edzeni szeretne, még arra is van lehetőség este. Személy szerint én nagyon elégedett vagyok a fitness és wellness részleggel is.

Véleményem szerint ez egyébként egy hivatás, nem szakma. Valakinek vagy zsigerből jön ez a szolgálni másokat-dolog vagy nincs meg benne, de ő sosem lesz olyan sikeres, mint a társai.

Fontos a tisztelet – a vendégek részéről is, de a vendégek irányába is.

Persze idővel szeretnék kicsit feljebb lépni a karrierlétrán és étteremvezetőként tevékenykedni, de addig még rengeteg víz le fog folyni a Dunán, hiszen őrülten sok a tanulnivaló.

 

Szóval köszönöm Crew Agency, hogy kaptam ezt a lehetőséget, mert nem tudom magam máshol elképzelni… vagy akár hogy mást csináljak!

 

Végül pedig pár kép a hajós életről Szabadnaposként ???‍♀️”

 

 

Ha Te is szívesen megosztanád élményeidet, tapasztalataidat, és ezáltal segítenél másokat eligazodni a hajózás rejtelmeiben, küldd el beszámolódat a crew@crew.hu-ra és örömmel kitesszük weboldalunkra!