Élet a Seadream Yacht Club hajójának fedélzetén-5. rész

2015-05-09

Komolyan, egyre könnyebben mennek a reggeli kezdések. Adrenalinnal tölt fel a friss levegő érzete, akárcsak – számomra legalábbis – a jó alváshoz nélkülözhetetlen nyitott ablakon beáramló frissesség (télen-nyáron).

A tegnapi első vacsorát úgy érzem, sikerrel nyugtázhatom. Egy 6 személyes asztallal volt nagyobb az én kis „éttermem”. A 11-es asztalon egy visszatérő amerikai házaspár ült, a 10-esen egy Brazil, de angolul jól beszélő páros volt, a 22-es asztalon pedig egy fiatalabb (42-44) párocska étkezett. Az étterem vacsora alatt 19:30-21:30 között fogad vendégeket. Volt szerencsém 21:29-kor (na jó, azért ennyire nem, de később jöttek, annyi szent) fogadni a 2 legdrágább lakosztály lakóit, összesen 4 főt, átlag életkoruk 55 év. Az USA-ban élnek, de valamelyik spanyolajkú szigetről mehettek oda, mert az uruguay-i sommelier-vel és a kolumbiai bártenderrel remekül szót értettek. Biztos jól menő vállalkozásuk van, mert látszik, hogy tele vannak pénzzel. Márkás ruhák, amikről még nem is hallottam, hátra olajozott haj, igényesen plasztikázott nők, kellemes parfüm mindenkin. A szomszédom pályáján is később érkeztek vendégek, szóval nem csak én voltam ennyire „szerencsés”. Visszatérve az én vendégeimre, végig fogyasztottak mindent az étlapról (hideg előétel – avokádó tartár; meleg előétel – tagliatelle tészta truffle-lel, karamellizált hagymával és párolt gombával; mangó ízű sorbet; főétel – tuna steak; desszert – Grand Marnier szufflé). A végén a „petit four” (apró desszertállvány különféle finomságokkal) mellé kért kávét csak harmadszorra sikerült eltalálnom, mert valami mindig gond volt. De meglepettségemre a végén lejattoltak. Remélem, visszatérő vendégek lesznek az út folyamán!

2015-05-10

Tegnap este volt szerencsém újra üdvözölni a legelőkelőbb szobák lakóit. Azon típusú emberek (mert Nekik is 10 ujjuk és 2 szemük van), akiknek ha köszönsz, máris veszik elő a zsebükből a ránézésre számomra 600 órányi munkabért (2 hónap) képviselő pénzköteget és adnak belőle egy „falatot”. Kubai származásuk ellenére az amerikai államokban, azon belül is Florida partjain tengetik unalmas napjaikat. Amúgy barátságosak, közvetlenek. És érdekes, ha beülnek az étterembe, egyből minden pincér Őket veszi körül, még az sem számít, ha fel kell lökni valakit a Hozzájuk vezető úton. A sommelier, annak ellenére, hogy borokkal foglalkozik, szintén segített leszedni a desszertes tányérokat előlük. Nem is értem, miért? Mindenki pénzből él és kezdem érteni a dolgok összefüggését. Egyfelől hízelegni kell a borravalóért, de hát ez a szakma velejárója, ha jó „pasztát” szeretnél csinálni. Másfelől tudnod kell, hogy adagold a segédednek az üzemanyagot (borravalót), aki miután megosztottam Vele  20 eurót, a nyakamba ugrott, úgy örült. Mindenki motiváltabb lesz egy kis „örömtől”.

Folyton figyelni kell a tányérokat, mert miután keresztbe tették az evőeszközt vagy csak már a reakciójukból látod (ezt meg kell tanulni), hogy befejezték a fogást, irtó gyorsan el kell távolítani a porcelánt. Ha akár egy vendéget is szem elől tévesztesz 1 röpke időre is, azonnal beindul egy láncreakció, ami oda vezet, hogy a Managerek egyike letol, de azt egy személyzeti tag sem teszi zsebre. És persze a kommentálás, hogy „ez nem a Személyed ellen szól”.

Ma reggel ez velem is megesett, mert nem elég, hogy van 4 asztalom tele vendéggel, a hajó főmérnöke az étterem túlsó oldalán kívánt leülni és persze engem kértek meg, hogy szolgáljam ki. 15-ös asztal 1-es pozíció tükörtojás, teljes kiőrlésű piritóssal, 2-es pozíció áfonyás palacsinta juharsziruppal, 17-es asztal két Frittata Omlett, de extra szarvasgombával az egyiknek, a másik több hagymával. Ezzel egy időben hasonló és bonyolultabb rendelések a másik 2 asztalon, közben figyelni, mikor üres a tányér. Jelez a szakács, hogy kész a rendelés, miért nem viszem már, ki fog hűlni. Figyeljem, melyik asztal, melyik pozíció, hölgyeket először kiszolgálni, a pirítós odaégett és a legdurvább, hogy a vendég magának tölti a kávét (de persze amikor megkérdezem, akkor minden rendben van Velük, nem kérnek semmit, csak élvezni akarják a napot). Mindemellett figyelni arra is, hogy a szakács értse a rövidítést és minden érthető legyen a papíron, amire a rendelést írom. Nem mindegy, hogy a papíron melyik sarokba mit írsz – teszem hozzá, üres lapról beszélek, semmi sincs rajta előkészítve.

Ma késői ebéd lesz, 12:30-kor van jelenés, szerviz pedig 13-tól 14:30-ig. Amalfi partjánál állunk, a kikötőtől kb. 1 km-re és egy mentőcsónak van befogva, hogy vigye a vendégeket oda-vissza. Kicsit borongós az idő, de nincs hideg. Páran kimentek kávézni, de én itt maradtam.

FOLYTATJUK! 🙂