FRISS HAJÓS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ ÓCEÁNJÁRÓ HAJÓRÓL NÉGY RÉSZBEN! KÖSZÖNJÜK KITTI! 4. RÉSZ

FRISS HAJÓS ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ ÓCEÁNJÁRÓ HAJÓRÓL NÉGY RÉSZBEN! KÖSZÖNJÜK KITTI! 3. RÉSZ
2020.05.07.
Beindult a német turizmus! Beszélsz németül? Jelentkezz a Seachefs hajóira most!
2020.07.13.

4.rész-A vírus közbeszól 2

Hihetetlenül szerencsésnek mondhatjuk magunkat mindnyájan, hogy ezekben még részünk lehetett, és szerintem egytől-egyig hálásak vagyunk mai napig a cégnek, hogy mindezt számunkra ilyen körülmények között biztosította.

A 3. emeleten található menzánk felköltözött a 9. emeleti büfé étterembe, ahol mindenki kényelmesen elfért és nyugodt, mondhatni luxus körülmények között volt alkalmunk akár napi 4-5 alkalommal étkezni. Felhívták a figyelmünket az étel pazarlásának elkerülésére (ezt mondjuk nem csak a vírus alatt, hanem mindig jobb lenne betartani, a világon mindenütt), hiszen a tartalék véges volt. Mégis az ételek minőségén a fogyandó élelmiszer egyáltalán nem ejtett csorbát. Nap mint nap az F&B Department finomabbnál finomabb és bőséges ételt biztosított számunkra, amiért szintén hatalmas köszönet jár. Elmondhatom szerintem, hogy az égvilágon semmiben sem szenvedtünk hiányt.

 

Később, ahogy telt múlt az idő már mindenki a nap nagy részében a saját „munkahelyén” általános nagytakarítást, fertőtlenítést, leltározást, felújítást végzett. Ahogy el tudjátok képzelni, az utolsó kiskanál eltörölgetésétől, a borstartók sikálásán át, a plafon minden négyzetméterének teljes fertőtlenítéséig, és mindezt akár 15x is. Időnk volt rá, tényleg meg tudtuk csinálni olyan alaposan, ahogy csak lehetett. A cél az volt, hogy amennyire csak lehet, kitisztítsunk minden helyet, hogy a hajó, ha szükséges, biztonságosan, indulásra készen álljon.

Ekkorra kissé ismét más lett minden. Több étterem, bár, kávézó bezárt, a SPA részleg sem működött már, érezhető volt, hogy szépen lassan, minden leáll. Ekkor már fokozottabban ügyeltünk mi is a távolságtartásra, a büfé étteremben például ebédkor már csak maximum ketten ülhettünk egy asztalnál és csoportokra osztva jártunk étkezni. Emellett az izoláció, illetve a legénység tartózkodási szintjének tisztítása miatt, a személyzet minden tagja kapott egy saját vendégkabint.

Ez persze szintén hihetetlenül nagy ajándék volt, sokunknak nem volt alkalma élvezni a privát szféra örömét már hónapok óta, és amúgyis egy tengerre néző hatalmas vendégkabin…Kérlek… Álmunkban sem gondoltuk volna. Mikor bejelentették és pakoltunk, átköltöztünk, ez megtörtént, nagyot dobott ismét mindenki hangulatán. Még ha be is állt nálunk már lassan a kis monoton takarítós, kilátástalan letörtség, ismét elérkezett a boldog pont, ami kirángatott minket ebből.

Jó volt. Éreztük, hogy véges ez az egész állapot, de élveztük már minden percét.

A hozzátartozókkal való kapcsolattartás, és a világ dolgairól való információszerzés miatt ingyenessé vált számunkra ez idő tájt az internethasználat is.

 

Közelgett a megadott időpont, a határidő vége, amelyet a leálláskor a vezetőség megadott. Úgymond ez is egyfajta időadás volt az egésznek, hátha a világ eseményei úgy alakulnak, hogy sikerül rövid időn belül visszatérni a normális működéshez. Sajnos ez nem így történt.

Szépen lassan, ahogy megnyíltak a repülőterek, a leglogikusabb és legbiztonságosabb döntés már az volt, hogy mindenkit, akit lehet és amíg lehet, hazaküldenek.

Érdekes érzést eredményezett ez bennem, mert egyszerre éreztem azt, hogy ez így helyes, mégis összeszorult a szívem, mert tisztában voltam vele, hogy már meg vannak számlálva a hajón töltött perceim, ami az álom ideiglenes végét fogja jelenteni. Igaz már ez az álom nem az volt, amit hónapokkal ezelőtt elkezdtem élni, mégis a rengeteg új ismeretség, a számtalan sok szép emlék, az egész hajó, a sok új jó barát, egy újonnan kapott nagycsalád, akikkel együtt ezeket az átélt megpróbáltatásokat és jó élményeket már sosem fogjuk elfelejteni és azt, hogy milyen volt ott, akkor és együtt, amikor csak egymásra számíthattunk.

Sosem lehetünk elég hálásak azért a támogatásért, amit ez idő alatt kaphattunk és most kapunk társainktól, egymástól, vezetőinktől, barátainktól és a munkahelyünktől.

Április elején érkezett az információ. Sikerült repülőjegyet foglalni nekünk Budapestre. Két magyar társammal, hajnalban indulnunk kell haza. Mondanom sem kell, 4 hónap után olyan volt bepakolni a bőröndömbe, mintha csak most pakoltam volna ki, és hirtelen nem is tudtam hova tenni az egész helyzetet. Papírok, kiléptetők intézése, kabintakarítás, egyenruha leadása, egy utolsó nagy feledhetetlen buli, és búcsúzás mindenkitől. Majd reggel 6, két magyar kollégámmal indulunk ki, a számunkra már kissé idegen nagyvilágba. Kesztyűk, maszkok, fólia a kisbusz belsejében, ami szállít minket Bremenhavenből a hamburgi repülőtérre. Idegen volt minden ilyen hirtelen. Utoljára mindhárman még akkor voltunk „kint”, amikor még minden rendben volt.

Megérkeztünk a hamburgi repülőtérre, a személyzeten kívül szinte csak mi tartózkodtunk ott. Tényleg apokaliptikus látvány fogadott bennünket, az amúgy nyüzsgő repülőtéren, dehát ekkor ez a világ minden részén hasonló volt. A repülőgépen összesen körülbelül 10-en ülhettünk, mindannyian külön sorban egyedül, egymás között legalább 3-4 sornyi távolságra. Megérkeztünk Londonba, Londonból már más magyar társaink is utaztak a repülőn Budapest felé.

Budapesti repülőtérre érkezve először a hajón is már jól megszokott hőmérsékletteszt, majd sorban állás rendőrségi intézkedések miatt, a ránk váró 2 hét karanténnal kapcsolatban. Megkaptuk a papírjainkat és az ajtóra ragasztandó jól ismert piros matricát.

Szerencsések voltunk, mert együtt utazhattunk, élhettük meg ezt az egészet szinte az elejétől a végéig. Talán még szerencsésebbek voltunk mi ketten azért, mert drága Kolléganőnk (akivel már a training alatt Hamburban az AIDAmar hajólátogatásán véletlenszerűen találkozhattam, és az egyik volt, aki azzal a bizonyos jó tanáccsal látott el) befogadott mindkettőnket budapesti lakásába, ahol a karantén idejét töltöttük. Hatalmas köszönet ezúttal Neked is!

 

Igazándiból úgy fogtuk fel ezt a karantént tudjátok, mint mikor a halakat az ember először zacskóstól helyezi bele az új akvárium vízébe legalább fél órára, hogy felkészülhessenek az új otthonukra, és fokozatosan legyen alkalmuk szokni az új környezetüket. Mi voltunk az a 3 zacskós hal, akiknek nagy falat lett volna hirtelen a „nagy új víz”, ami a jelenleg fennálló újszerű állapotokat jelentette, amik itthon vártak, és nem fél óránk, hanem 2 hetünk volt rá, hogy megszokjuk, elfogadjuk. Bezártság ide vagy oda, hihetetlenül jóléreztük magunkat, köszönöm Nektek!

A mi karanténidőnk azóta letelt, azt hiszem sikerült beleszoknunk az újdonsült nagyvilágba, ami most pont az itthonlétet jelenti. Sokan, akik számára nem volt lehetséges a hazajutás, még a hajón maradtak, de rövid időn belül, ők is lassan már otthon lesznek.

 

Ideiglenesen véget ért egy álom, de a legboldogabb vagyok, mert tényleg, ahogy a magyar kollégám és kolleganőm a történetem kezdetén Hamburgban a hajólátogatáskor mondta: „Nagyon jó cég, jó helyen leszel itt, hidd el!”.

Tényleg nagyon jó, ilyen támogatást még munkaadói oldalról sosem kaptam,  és a hajón éreztem, hogy a lehető legjobb helyen voltam, életre szóló élményekkel gazdagodtam, nagyon értékes emberekkel körülvéve, akár az elején, mikor minden rendben volt, akár az utolsó hetekben, amikor nehezebb idők következtek. Sosem felejtem el.

Bár rengeteg olyan esemény történt a jelenlegi krízishelyzet kapcsán, amire egyáltalán nem számítottam, (de hát ki számított..) itt mutatkozik meg igazán, mennyire fordulatos tud lenni az élet, mennyire kiszámíthatatlan, mégis a lehető legjobbat kell kovácsolnunk még az olykor legnehezebbnek tűnő helyzetekből is.

 

Azt érzem, hogy tavaly ősszel, életem egyik legjobb döntését hoztam azzal, hogy az állásra jelentkeztem, és ebbe a hatalmas kalandba belevágtam.

Most pedig ezeket az eseményeket felidézve, már alig várom, hogy az álom folytatódhasson, vagy éppen egy új vegye kezdetét, amit teljes erőbedobással újonnan élhetek meg, aztán történetet követhessen végre egy újabb történet!

 

~ The Show must go on so we will be back ~

 

Köszönöm Mindannyiótoknak!

 

U.i.: Jó tanács, ha azon agyalsz, hogy dolgozz-e hajón a jövőben, amint lehetséges… Vágj bele, hidd el MEGÉRI!