Miklós Szilvi élménybeszámolója a floridai John’s Island Golf Club-ról

„Október 16-án indultunk el Budapestről. Az orlandói reptéren várt minket Mr.Kroh és Mr.Colclough. Ahogy köszöntünk egymásnak egyből adtak nekünk egy kis pénzt, hogy valamit ehessünk a hosszú út után.

A megszervezett kiutaztatás után a szállásunkra vittek minket. A szállásokat úgy kell elképzelni, mint egy apartmankomplexumot. Itt nem csak JIC-sek laknak, hanem sokan mások is: családok, dolgozó emberek. A lakásokban 3 hálószoba van (az egyik saját fürdőszobával rendelkezik-ideális pároknak) a folyóson pedig van 1 fürdő wc-vel. Mivel, ahogy említettem az apartmanházakat a JIC bérli, így ezek nem „melós-szállások”, hanem teljesen jól karbantartott, szépen bebútorozott apartmanházak.

(mosógép+szárító+vasaló biztosított mindegyik lakásban)

A munkába minden reggel egy shuttle (minibusz) vitt minket. A shuttlenek volt egy menetrendje, amely szerint közlekedett. A munkába és onnan haza mindig biztosítva volt az út, de a szabadidőnkben nekünk kellett intéznünk a közlekedést.

A strand 35 perc autóval, a legközelebbi bevásárlóközpont (Walmart) 15 perc biciklivel.

Ahogy kilép az ember az apartmankomplexum (Walker Woods) ajtaján egy rétet lát pálmákkal.

És akkor a munka:

Az 1 hét tréningje után, 2 hét gyakorlati tréningre raktak minket az éttermekben. A John’s Island Club 2 nagy klubházból áll: a Beach Clubból (ami az óceánpart mellett van-inkább casual) a másik klubház pedig a Golf Club.

Engem a 2 hetes gyakorlati tréningem után egyből átraktak a Golf Clubba és én végig ott is maradtam.

A Golf Clubban 3 étterem található: a Wine bar (nagyon formális), az Oak bar (formális) és a Jack’s bar (casual).

A Beach Club 2 nagyobb étterem egységből áll: maga a Beach Club-ból, mely egy hatalmas óceánra néző terasszal rendelkezik, így nagyobb rendezvények színhelyéül is szolgál, illetve a Rafters-ből, mely inkább zenés estéiről és Margaritáiról híres.

A JIC minden felszolgálója Tipshare-en volt. Nem tudom mond-e ez Nektek pontosan valamit, így elnézést, ha kicsit túl részletesen írom le 🙂 Szóval a tipshare lényege, hogy van egy alapfizetésünk és erre jön rá az osztott borravaló. Minden eladott étel/ital után 20% service chargot számolt fel a klub, így egy hétre kijött X bevétel. Ez a bevétel lett visszaosztva az alkalmazottak, az órák, és a különböző tipshare értékekkel (azaz ki hány %-ot kapott a tipshareből). Aki visszatérő volt az 100%-on volt, mi elsőévesek 85%-ot kaptunk.

Januártól, akik jól teljesítettek azokat felrakták 90%-ra. Mivel a Tipshare nagyban fügött a vendégforgalom mértékétől, így a fizetésünk is nagyon változó volt.

Reggel 10-től maximum este 10.30-ig dolgoztunk. Szóval egy átlagos napon 9.20-kor jött értünk a shuttle, 9.50-re beértünk a munkahelyre, 10-kor kezdtünk. 10.30-kor volt az ebéd(reggeli). Ezután körülbelül 2.30-ig dolgoztunk. 2.30-3.00-fele leküldtek minket szünetre. Utána 4.30-kor megint mentünk dolgozni, 5.00-kor vacsora volt, majd körülbelül este 9.20-ig dolgoztunk. 9.30-kor jött értünk a shuttle, este 10-re otthon voltunk. Ez egy teljesen átlagos nap. Így nagy átlagban elmondható, hogy heti 50 órám volt.

Januárban a holt szezonban az ünnepek után, hogy kipihenjük a fáradalmakat elmentünk a barátnőimmel (kollégákkal) a Bahamákra egy óceánjáróval. Életem legcsodálatosabb nyaralása volt, így ezért már megérte kimenni Floridába! Nem egyszer béreltünk kocsit a barátaimmal, így Floridát a szabadnapjaimon sikerült körbejárni: voltam Orlandóban a Universal Studióban, 2x Miamiban, voltam az Everglades Nemzei Parkban-itt simogattam bébialigátort, voltam Naplesben megnézni a naplementét, voltam Marco’s Islanden kagylót gyűjteni, és ugye a bahamai nyaralás.

Olyan tapasztalatokra tettem szert ezalatt a 7 hónap alatt, aminek –a sokszori nehézségek árán is- de hálás vagyok. Sok mindent megtanultam szakmailag és gondolkodásmódilag is.”